2011. májusában az akkor még Józsa SzTSE játékos edzője egy baráti beszélgetés során felvetette, hogy mi lenne ha csinálnák egy új futball klubbot, amire az akkori elnök Bakó Tamás és a csapat egyik játékosa Fehér János szorgos bólogatás mellett igent mondott. Ez a felvetés odáig jutott, hogy a 2010/2011-es bajnokságot követően a tettek mezejére lépve elindítottuk a klub alapítását. A jogszabályok ismeretében 2011. nyarán már el is készültek a szükséges papírok ahhoz, hogy a bíróság hivatalosan is bejegyezzen bennünket. A 2011. július 01-án elfogadott TAO törvény alapján hamar sikerült szponzorokat találni, akiknek utólag is köszönjük a támogatást, amit minél jobb eredményekkel próbálunk meghálálni. Klubunk hivatalosan 2011. augusztus 31. napján alakult meg Debreceni Sport Club Közhasznú Egyesület néven. Egyesületünk 20 felnőtt futballistával, köztük több megyei szinten ismert felnőtt labdarúgóval és 18 ifjúsági labdarúgóval indult neki a bajnokságnak. A gárda hivatalos színe kék-sárga, címerében hangsúlyozva Debrecenhez fűződő hovatartozását. Egyesületünk minden évben egyre növekedik. Jelenleg is több mint 100 gyerek focizik nálunk és hétről hétre készülnek a hétvégi megmérettetésekre. Rövid történelmünk során igazán sok izgalmas csatát éltünk meg.